A pitypang sokféle arca

Pitypang, gyermekláncfű, tyúkvirág, békasaláta: csak néhány a sok névből, ahogy ezt vidám, sárga virágú gyógynövényt ismerjük. Tavasszal mindenhol látjuk virulni, a kertekben, réteken, út szélén egyaránt megtalálható.

Mivel a pitypang gyökére mélyre lenyúl a földbe, és gyorsan neveli ki magjait is, rendkívül nehéz kiírtani. Emiatt a kertekben gyakran nem szívesen látott vendég, holott mint gyógynövény nagy hasznát vehetjük.
A pitypang gyökerének főzete javítja az étvágyat, emellett vizelethajtó hatású. Kiegészítő kezelésként cukorbetegségnél is alkalmazhatjuk. Gyakran használják gyógynövény teakeverékekben is.
Levelében magas az A-, B-, és C-vitamin tartalom, a növény egészében pedig a kálium. A friss, zsenge levelekből érdemes akár salátát, akár főzeléket készíteni.

pitypang

Share Button

Jelöld kövekkel a gyógynövényeket!

Neked nem okoz gondot megjegyezni, melyik fűszer- vagy gyógynövényt hova ültetted? Nekem igen…

Próbáltam már: 
– feljegyezni: elhagytam a jegyzetet
– megjegyezni: egy idő után elfelejtettem, mit hova ültettem
– papír jelöléssel ellátni: nagyon hamar elfújta a szél, elmosta az eső

De megfogadtam, idén másképp lesz! 🙂 Találtam egy remek ötlet arra, hogy hogyan jelöljük meg a kertben elvetett gyógynövény magokat. Te is megteheted, így: egyszerűen fesd a nevüket különféle kövekre. így biztos nem felejted el, mit hova ültettél, és a szél sem fújja el!

Neked van valami hasonlóan egyszerű megoldásod?

Gyógynövény nevekkel ellátott kövek

Share Button

Hol és hogyan szedj medvehagymát?

Tart még a medvehagyma szezon, mindenhol hallani a növényről. Gyakran olvashatod a figyelmeztetést is: vigyázz, össze ne keverd a gyöngyvirággal. A medvehagyma jellegzetességei miatt nem könnyű összekeverni vele, de azért néhány szabályra felhívnánk a figyelmet.

1)    A medvehagyma levele jellegzetes illatú, fokhagymaszagú. A gyöngyvirág-levélnek nincs illata.
2)    A medvehagyma levelei egyesével vannak a tövön, a gyöngyvirágé kettesével.
3)    Ha nem vagy biztos a dolgodban, inkább ne szedd le.
4)    Ne térj le a turistautakról, főleg védett területeken.
5)    Figyelj hova lépsz, ne taposd le a növényeket!
6)    Saját fogyasztásra max. napi 2 kg-ot gyűjthetsz.
7)    Csak a frissen hajtott leveleket szedd, le, ne vedd ki a növényt gyökerestül. Maximum a levelek felét szedd le, hogy a növény ne pusztuljon el!
8)    Már ne szedd, ha elkezdett virágozni!
9)    Ha vásárolsz, csak boltban, vagy megbízható helyen vásárolj, alkalmi árustól ne!

Ha egy jó programmal is egybekötnétek a medvehagymázást, összegyűjtöttünk nektek néhányat:

Április 11-én Gyenesdiáson a tematikus vásárnapok keretében lesz medvehagyma-vásár
Több info a medvehagyma vásárról.

Április 11-12-én Bakonybélen is Medvehagyma Nap van, itt szervezett túrán is ismerkedhettek a növénnyel.
Több info a Medvehagyma Napról.

Április 17-19 között Orfűn már 12. alkalommal várják az idelátogatókat a Medvehagyma Fesztiválon.
Több info a Medvehagyma Fesztiválról

Április 25-én Dégen is megrendezik az immár hagyományos Dégi Medvehagyma és Helyi Termék Fesztivált
Több info a dégi Medvehagyma Fesztiválról

medvehagyma

Share Button